Egyedül vagy, mindig is egyedül voltál és egyedül is leszel. Tudod miért? Hogy szokjad. Hogy megszokd. Az érzést. Hogy szaros kis életed végén egyedül halsz meg. Egyedül vagy az örömöddel, bánatoddal, mert más úgysem érti meg. Egyedül vagy a félelmeiddel. És most is egyedül iszol magadban. Elmehetnél szórakozni, ideig-óráig lennének körülötted, de akkor is egyedül lennél a magad kis világában és a gondolataiddal. Vannak a barátok, a haverok, életed szerelme. Hol is? A barátok a barátaikkal, a haverok a haverjaikkal, életed értelme pedig a kötelezettségeivel. Maradsz egyedül magadnak, mint legjobb társaság. Te legalább megérted magad.

Rossz korba születtél? Lehet. Vagy kurvára benned van a hiba. Inkább. Valamit nagyon szarul csinálsz, vagy csak többre vágysz... De ezt most bebuktad. Találd meg önmagad, másra úgysem számíthatsz!

( Ulrich Emese )

Nem kérted, nem akartad, de titkon vágytál rá.

Aztán egyszer csak ott volt, ott állt előtted a maga teljes valójában.

Nem ilyennek képzelted, eleinte fel sem ismerted. Jól érezted magad a társaságában, megtaláltad benne önmagad. Elfogadott olyannak, amilyen vagy, nem próbált irányítani, megváltoztatni.

Te változtál. Magadtól, általa, vele. És elvesztél benne, kinyíltál előtte, lemeztelenítetted a lelked, átnyújtottad neki a szíved.

És akkor ráismertél, rájöttél, hogy ki is ő valójában.

A Szerelem.

( Ulrich Emese )

Állhat mögötted egy szerető család, lehetnek barátaid, kollégáid, akik tőrödnek veled és meghallgatnak, tanácsot adnak. De sajnos azt a bizonyos fájdalmat SENKI nem tudja enyhíteni, nincs rá orvosság.

Ilyenkor derül ki, hogy mennyire erős, vagy gyenge az ember. Fel tud állni, vagy egy darabig hagyja, hogy csak teljenek a napok, miközben az égadta világon semmi nem érdekli.

A lélek és a szív a legsebezhetőbb részeink. Ha ezt a másik felismeri és ennek ellenére tőrt szúr bele, akkor felmerül a kérdés, hogy neki van-e lelke és szíve. Vagy egyszerűen csak gyáva és a legkönnyebb utat választja, hogy ne kelljen döntést hoznia és inkább megbánt, csak hogy te lépj.

És arra a lépésre fel kell készülni, meg kell erősödni. Egyedül. Ebben senki nem tud neked segíteni. Aztán vagy kijössz abból a végtelenül mély gödörből és akkor már el tudod fogadni a segítséget és szükséged is lesz rá, vagy feladod, mert úgy érzed, hogy elemészt a fájdalom, belehalsz a hiányába és akkor választod a "könnyebbik" utat...

 ( Ulrich Emese )

"Kell a barát. A megértő társ, aki hibáinkkal együtt szeret, s ha fojtogat a magány, hozzánk tapad, de nyomban újra leválik, mikor újra magányra vágyunk. Mert mindent érez, mindent tud, ami számunkra fontos. Az érintése maga a biztonság, amikor megfogja a kezünk. S jelen van akkor is, ha távol van. Mert a fő jellemzője, hogy van. Hogy létezik, és bármikor feléje nyúlhatunk. Úgy kell barátként elfogadni a másik embert, ahogy van, még ha néhol nem is érted meg őt. Az okok, amiért szereted, lényegtelenné teszik azokat a dolgokat, amiket nem értesz. Nem kell megértened, s nem is kell ugyanúgy tenned, az ő életét élned. Ha igazán szereted, akkor úgy szereted, ahogy van, hiszen eleve ezért akartál a barátja lenni."

( Ulrich Emese )